» Dr. Bakóné Kovács Nóra

Dr. Bakóné Kovács Nóra vagyok egyéni vállalkozó. Házas és két gyermek édesanyja.

4 éve első gyermekünk születése óta törekszek vidéki környezetben egy, a lehetőségekhez mérten önellátásra, mely során magunknak termeljünk az elfogyasztandó zöldségeket és gyümölcsöket, továbbá tartunk állatokat. Szerettük volna, ha minél több inger éri a gyerekeket, egy szerintünk egészséges vidéki környezetben.

Az állatok iránti szeretetem leginkább a nyúl és fürj vonatkozásában jelentkezik dominánsan, mely állatokból tartjuk a legtöbb egyedeket, már a tavalyi évtől kezdődően egyéni vállalkozás keretében eladásra is. Hivatalos tenyészetünkben fürjeket és nyulakat tartunk. A tenyészet állatainak tartása során igyekszünk a minél természet közelebbi tartásmód megvalósításához, takarmányozás során saját terményünket illetve terménykombinációkat etetünk, réti szénával és egyéb zöldségfélékkel kiegészítve. Tenyészetünkből fürjtojás és nyúlhús értékesítésére kerül sor.

 

Mi a nyúlhúst családunkkal többek között az alábbi öt ok miatt is fogyasztjuk:

1. Előnyös összetétel: A nyúlhús rendkívül gazdag fehérjében (17-20 százalék) és esszenciális aminosavakban, ellenben zsír- és koleszterintartalma alacsony. Kedvező a vitamin- és ásványianyag-tartalma is. A sertés-, a marha- vagy a birkahússal összevetve a nyúlhúsnak kisebb az energiatartalma is. Előnyös összetétele miatt fogyókúrázóknak, szív- és érrendszeri betegeknek is megfelelő választás. A nyúlhús különösen ajánlott magas vérnyomásban szenvedők számára, hiszen nátriumtartalma is alacsony.

2. Könnyű húsféle: A házinyúl húsa könnyen emészthető, allergizáló hatása nem ismert. Ezen tulajdonsága miatt különösen ajánlott számos diétás étrendben, sőt biztonsággal fogyaszthatják táplálékallergiások, gyermekek is.

3. Várandósan is jó választás: A régi mondás szerint egy várandós nőnek azt kell ennie, amit megkíván, ellenben a babona úgy tartotta, hogy ez alól a nyúlhús kivételt jelent, hacsak nem akar a kismama nyúlszájú vagy nyúlarcú gyermeknek életet adni.
A babonákat eloszlatva, és tudván, hogy ez az elváltozás nem az elfogyasztott ételektől alakul ki, a nyúlhús kifejezetten ajánlott a kismamáknak is, hiszen jelentős forrása a vérképzéshez nélkülözhetetlen B12-vitaminnak, és magas vastartalommal rendelkezik.

4. Vitaminokban gazdag: 100 g nyúlhús elfogyasztása a napi szükséglet 8 százalékát fedezi B2-vitaminból, 10 százalékát B5-vitaminból, 17 százalékát B6-vitaminból, 55 százalékát B3-vitaminból, és kielégíti teljes B12-vitamin-szükségletünket.

5. A tápanyagok hasznosulása kedvező: A hasznos tápanyagokból a lehető legtöbb jut belőle a szervezetbe; a nyúlhús esszenciálisaminosav-hasznosítása például 30 százalékkal jobb a csirkehúsénál.

 

A fürjtojás számos jótékony hatással rendelkezik, melyek többek között az alábbiak:

- Rák ellen klinikai kutatások szerint az orvosok úgy vélik hogy a fürjtojás összetételében lévő összetevők alkalmazásával igen eredményes hatást érnek el e betegség gyógyításában. Véleményük szerint az a nő aki rendszeresen, megszakítás nélkül fogyaszt fürjtojást védett lesz az emlőrákkal szemben is.

- Az immunitást, az emésztőrendszer és a szív-és érrendszer tevékenységét normalizálja.

- Folyamatban lévő akut és légzőszervi fertőzéseket gyerekeknél megszünteti. (nátha,influenza)

- Az asztma, a krónikus epehólyag-gyulladás, az idegrendszer és a szívbetegség is kezelhető.

- Jó hatással van a cukorbetegekre is. (CSAK natúr tojás fogyasztásánál)

- Állapotos nők fogát és csontozatát nagymértékben megerősíti. (ha 1 tojás héját lisztporrá őröljük és egy pohár vízzel naponta kétszer fogyasztjuk.)

- Fogyasztása fogszuvasodásra és hajhullásra is jó.

 

Tenyészetünkkel és termékeinkkel kapcsolatban állók minden kedves érdeklődő rendelkezésére az alábbi email címen: bakonekovacsnora@gmail.com

 


FELHASZNÁLÓINK VÉLEMÉNYEI

MDhhOWR