NAGY A NYÜZSGÉS A KIRÁLDI ZÖLD KOSÁR KÖZÖSSÉGBEN

A júliusi Királdi Kis Kosár Napot követően nemrég újabb találkozásra nyílt lehetőség a helyi termelők és helyi fogyasztók között Királdon. A Királd Közösségéért Egyesület interaktív délutánjának hátterében a miskolci biopiac után a Miskolci ZÖLD KOSÁR Közösséget is megszervező Észak-Magyarország Flórája Faunája Alapítvány norvég civil projektje áll. Hat kistelepülésen zajlik a munka, hogy végre ott is elérhető legyen az egészségtudatos, környezettudatos és társadalmilag felelős Zöld Kosár.

 

Az Észak-Magyarország Flórája Faunája Alapítvány az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával megvalósuló „Kis kosarak születnek!” című projektje keretében szeretné hat borsodi kistelepülés hátrányos helyzetű lakossága számára is elérhetővé tenni a Zöld Kosár kínálatát (Arnót, Baskó, Boldva, Királd, Kurityán, Gömörszőlős településeken).  A munkában helyi partnere a közösségi programok szervezésében igen aktív Királd Közösségéért Egyesület.

Ehhez kapcsolódóan 2015. szeptember 5-én, szombaton a királdi „kosárvivők”, Sztollár Ágnes és Buzga Dániel szervezésében interaktív Zöld Kosár délutánra került sor a királdi IKSZT épületében. A rendezvény főként azokat igyekezett megszólítani a helyiek közül, akik aztán az információkat képesek hatékonyan továbbadni a településen élőknek.

Sok időst is vártak, akik főként a régi, természetes, házi, vegyszermentes ízek iránt érdeklődnek. Az érdeklődők fogyasztóként, de akár termelőként is csatlakozhatnak a Zöld Kosár közösséghez kézműves, vagy kertjükben vegyszermentesen megtermelt és feldolgozott portékáikkal.

A Kosár bemutatón vetítéses előadás keretében röviden ismertették a Zöld Kosár Közösség működésének alapelveit, a megrendelés folyamatát, valamint a Kosárban elérhető bio- és helyi termékek körét. A termékek minőségéről a vendégek közvetlen tapasztalati úton is meggyőződhettek, a szervezők ugyanis a Kosárban kapható termékekből kóstolóval készültek a megjelenők számára.

Az előadás végeztével a hallgatóság nem fukarkodott a kérdésekkel, egy jó hangulatú kerekasztal beszélgetés jött létre a társaság tagjai között. Szóba került, hogy mitől lesz bio a biotermék, hogyan lehet ellenőrizni a vegyszermentes termelés meglétét, ha valaki nem minősített biogazda. Azután szó esett többek között a mai és a múltbéli magyar mezőgazdasági helyzet különbségeiről, a környezetvédelem fontosságáról, a helyes táplálkozás és az egészség kapcsolatáról, illetve a napjainkban egyre aktuálisabb kérdéssé váló génkezelt növénytermesztés hatásairól is.

A többórás beszélgetés végeztével a résztvevők megköszönték a szervezőknek az előadást és a Kosár kínálatból nyújtott ízelítőt amelyet nem győztek dicsérni. Most már tökéletesen megértik a Zöld Kosár működését, céljait, illetve a Kosár által felvállalt társadalmi feladat fontosságát.


Fotók a rendezvényről a Királdi Kosár Közösség Facebook oldalán találhatóak.


 


FELHASZNÁLÓINK VÉLEMÉNYEI

NDM3ODE3