FOLYAMATOSAN BŐVÜL A RÉGIÓ LEGNAGYOBB NONPROFIT TERMELŐI-FOGYASZTÓI KÖZÖSSÉGE

A Miskolci ZÖLD KOSÁR Közösség vidékbemutatókat tart, helyi gazdaságokat látogat, és egyre több helyen mutatkozik be, mint a régió legnagyobb nonprofit termelői-fogyasztói közössége. Nem csoda, hogy egyre többen válnak tagjaivá.

 

Az immár két éve működő Miskolci Zöld Kosár Közösség egy tudatos termelői-fogyasztói közösség. Tagjai elkötelezettek a környezetbarát, fenntartható életmód iránt. A közösség szervezője a térség fenntartható fejlődéséért 2003 óta dolgozó Észak-Magyarország Flórája Faunája Alapítvány. Beszállítói javarészt a Belvárosi Biovásár biogazdái, és más fenntartható módon termelő helyi termelők és kézművesek. Vásárlói körét közel négyszáz egészség- és környezettudatos család adja. Az alapítványnak és a szorgos önkénteseknek hála, ők könnyen, gyorsan és olcsón jutnak hozzá a gazdák áruihoz. Amióta működik, a gazdák megélhetése biztosabbá vált, hiszen a vételárat hétről-hétre nekik fizetik a tagok. A rendszer teljes mértékben nonprofit, éppen ezért nincsen a kereskedelemre jellemző árrés, mindent termelői áron szereznek be.  A szervezéssel kapcsolatos költségeket a termelők és a vásárlók adományaiból fedezik.

 

Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával megvalósuló „Kis kosarak születnek!” című projekt keretében az alapítvány hat borsodi kistelepülés (Arnót, Baskó, Boldva, Királd, Kurityán, Gömörszőlős) lakossága számára is elérhetővé tette a Zöld Kosár kínálatát. A helyi „kis kosár közösségeknek” módjuk van bemutatkozni a miskolci tagságnak, bemutatva helyi értékeiket, termelőiket, tájjellegű ételeiket. Legutóbb Királd és Boldva tartott ilyen vidékbemutatót.

A csapat időről időre gazdaságlátogatásokat is szervez. Húsvét előtt a Lillafüredi Pisztrángtelepen jártak, ahol Hoitsy György halbiológus, a Garadna patak felduzzasztásával kialakított halgazdaság vezetője vezette körbe a vendégeket, elmesélve a helyi pisztráng történetét, amelyet aztán természetesen meg is lehetett kóstolni. A következő gazdaságlátogatás a kecskesajtjairól is híres Baráthegyi Majorságot célozza meg, ahol 5 hektáros területen értelmi sérült-, autista fiatalok és a képzett szakemberek termelnek és dolgoznak együtt.

A Zöld Kosarat igyekszenek minél több helyen népszerűsíteni, legutóbb a Megyeházán mutatkoztak, be finomabbnál finomabb falatokkal kínálva a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés tagjait.


 


FELHASZNÁLÓINK VÉLEMÉNYEI

YTM2ZTA4