Az Örömünnepen indult az ÉMFF Alapítvány „Legyen Zöld a kosarad!” kampánya

A miskolci civilek által kezdeményezett I. Miskolci Örömünnep csapatához csatlakozva tartotta meg első kampánynapját az Észak-Magyarország Flórája Faunája Alapítvány augusztus 13-án szombaton a Miskolctapolcai út melletti Turistapark idilli környezetében.

 

A „Legyen ZÖLD a kosarad! Légy környezettudatos vásárló!” kampány a Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrás programja támogatásával valósul meg.  Az alapítvány eddigi tevékenységére és eredményeire épülő kampány célja, hogy tovább zöldítse a helyi gazdaságot Miskolc vonzáskörzetében.

 

„A rendezvényre kilátogató családokat több látványosság várta. A gyerekek nagy örömmel simogatták a 3 méteres magyar tarka marha akcióballont, amely mellett újrahasznosítós játszóház várta őket. A nagyobbak kipróbálhatták a klímaváltozással kapcsolatos interaktív játékokat is: karbon-lábnyomot és CO2 hátizsákot számolgathattak. A nemezből készült  terepasztalnál pedig a fenntartható életmód jó példáival ismerkedhettek.

A felnőtteket bioélelmiszer kiállítás és kóstoló várta. Az ÉMFF Alapítvány munkatársai és önkéntesei az ökológiai gazdálkodás gyakorlatáról, a biotermékek minősítéséről, a helyi gazdáktól való vásárlás és a rövid ellátási láncok környezetvédelmi, gazdasági és társadalmi előnyeiről meséltek a vendégeknek.” – mondta el Lenkey Péter szakmai vezető.

 

A kampánynapok mellett az alapítvány biogazdaság látogatásokat és családi témadélutánokat is szervez a - fenntartható életmódra és fenntartható fogyasztásra nyitott - miskolci és környékbeli családok számára. A Zöld Kosár Közösség tagjává válók pedig közvetlenül, termelői áron vásárolnak a biogazdáktól.

 

A kampány szervezője, az  Észak-Magyarország Flórája Faunája Alapítvány több programja segíti a térség zöld gazdaságfejlesztését. Ezek közé tartoznak a Belvárosi Biovásár néven 11. éve működő biopiac üzemeltetése, a Miskolci Zöld Kosár termelői-fogyasztói közösség szervezése és a NAUTILUS Fenntartható Életmód Klaszter működtetése.

Az Örömünnepen készített fotógalériánk az alábbi linkre kattintva tekinthető meg!

 


 


FELHASZNÁLÓINK VÉLEMÉNYEI

NGRmNGI3Nm