Zöld Kosár átadás és Gyereknapi játszóház

A Miskolci Zöld Kosár Közösség egy tudatos termelői-fogyasztói közösség.

Tagjaink elkötelezettek a környezetbarát, fenntartható életmód iránt.

 

Közösségünk azért munkálkodik, hogy:

  • kisebb környezetterheléssel, egészséges, környezetkímélő, illetve kézműves termékekhez juttassa a miskolci és Miskolc környéki embereket
  • bizalmat és emberi kapcsolatokat építsen a termelők és fogyasztók között
  • vásárlásaink révén méltányos megélhetést biztosítsunk a térség megbízható termelőinek

Civil kezdeményezésünk mögött az Észak-Magyarország Flórája Faunája Alapítvány áll, mint szervező. A fenntartható fejlődés gyakorlatáért dolgozó alapítvány a Zöld Kosár működéséhez szükséges rendszert teljes egészében saját erejéből építette fel, pályázati és egyéb támogatások nélkül. A közösségi teendőket az alapítvány munkatársai és önkéntesek látják el, így minden alkalommal megörülünk, amikor valaki felajánlja segítségét ehhez.

A bevásárló-közösségben a helyi gazdákkal, termelőkkel, kézművesekkel közvetlen kapcsolatot építünk ki. A beszállítókkal csak akkor szerződünk, ha már ellenőriztük gazdaságukat, üzemüket, és láttuk, hogy az átlátható módon, a fenntartható termelés elvei szerint működik.

Beszállítóink javarészt a miskolci Belvárosi Biovásár biogazdái és a NAUTILUS Fenntartható Életmód Klaszter termelői. Ugyanakkor folyamatosan keressük a kapcsolatot a megbízható és vegyszermentesen termelő Miskolc környéki kistermelőkkel és őstermelőkkel is.

Kínálatunkban nem csak minőségi bio- és helyi élelmiszerek, de környezetkímélő és kézműves termékek is szerepelnek. A termelői áron beszerezhető termékekre a közösség tagjai az e-shop felületen keresztül adhatják le előrendelésüket, erre minden héten szerdán 14 óráig van lehetőség, az áruk kifizetése a pénteki átadáskor történik készpénzben.

Friss híreinket a Facebookon is olvashatod: www.facebook.com/miskolcizoldkosar

Amit Tenned kell, hogy élvezője lehess a közösség által nyújtott előnyöknek:

1. REGISZTRÁLÁS: http://www.eshop-gyorsan.hu/miskolcizoldkosar (ikon a jobb felső sarokban)
2. MEGRENDELÉS: Hétfőn 14 órától szerdán 14:00-ig adhatod le az egyéni igény szerinti megrendelésedet, amelyről visszaigazolást küldünk.
3. ÁTVÉTEL: „Kosaradat” termelői nyugtával ellátva pénteken 16:30-18:30 között veheted át tőlünk a Tudomány és Technika Házában (Miskolc, Görgey A. u. 5.)


Ez alkalommal, a hétvégi gyereknap alkalmából mi is tartottunk egy játszóházat a gyerekeknek, akik újrahasznosítással készítettek különféle dísz- és használati tárgyat.

 


 


FELHASZNÁLÓINK VÉLEMÉNYEI

M2NkZDg0