Világfát ültettünk Borsodszirákon!

Az Észak-Magyarország Flórája Faunája Alapítvány és a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség sajtóközleménye

Borsodszirák, 2015. április 16.


 

Az Észak-Magyarország Flórája Faunája Alapítvány is csatlakozott a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség kampányához, melyben 2015-ben 29 helyszínen ültetnek „világfákat” a szövetség közösségei.

 

Mik is azok a világfák? – kezdte a program ismertetését Lajtmann Csaba a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség elnöke – A világ- vagy életfa a hagyományainkkal köt bennünket össze. Ennek a hagyománynak a jövőbe vezetése, gyökereztetése volt az alapgondolatunk, mikor ezt a címet választottuk kampányunknak. A valóságban a világfa az adott év fája, melyet az Országos Erdészeti Egyesület minden év végén közönségszavazással választ ki. Így 2015-ben a világfák a kocsányos tölgy kisebb, vagy nagyobb csemetéi.

Ezeket a csemetéket ültetik el szövetségünk közösségei egy-egy helyi akció keretei között – folytatta a program bemutatását a szövetség elnöke. Az akció helyszínei átszövik az országot, sőt idén két helyszínnel – Kalotaszentkirállyal és Marosvásárhellyel – már erdélyi partnereink is bekapcsolódnak a kampányba. Ugyan a kis facsemeték elültetése nem oldja meg az éghajlatváltozás problémáját, de ezek a kis szimbolikus lépések kifejezik azt, hogy a helyi közösségek felismerik a problémát és fontosnak tartják, hogy valódi lépések szülessenek.

Lenkey Péter, az Észak-Magyarország Flórája Faunája Alapítvány képviselője a kampány kapcsán elmondta:

A Bartók Béla Általános Iskolával az éghajlatváltozással kapcsolatos szemléletformálásban már korábban is sikeresen együttműködtünk, ezért örömmel vettük a hírt hogy ismét egy közös környezetvédelmi akciót valósíthatunk meg. A klímaváltozás sajnos lassan bekerül a mindennapi hírek közé: a rendkívüli időjárási események, havária helyzetek egyre gyakoribbak. Fontos tudatosítanunk, hogy ennek a drasztikus változásnak a fő okozói mi magunk vagyunk: azzal, hogy rengeteg széntartalmú energiahordozót égetünk el, a légkör széndioxid tartalmát növeljük, ez pedig üvegházhatáshoz vezet. Bolygónk felmelegszik, a természetes áramlási rendszerek felbolydulnak, az időjárás, az éghajlati jellemzők megváltoznak. Ezt a változást nehezen tolerálja az ember és a többi faj is, egyre több faj hal ki a klímaváltozás miatt. A témáról beszélni kell, minél többet, hogy az okok és következmények világossá váljanak. Ezt a szemléletformálást segíti alapítványunk napelemes „klíma-jurtája” is, amelyet a gyerek mindenütt nagy érdeklődéssel fogadnak. Megtisztelő, hogy a mai faültetési akción Borsodszirák polgármestere, Tóth Attila is személyesen vett részt.

Veres Gáborné, a Bartók Béla Általános Iskola igazgatónője és Kozma Lászlóné oktató hangsúlyozta, hogy iskolájukban nagyon fontos szerepet tölt be a környezeti nevelés. A diákok minden évben megemlékeznek a környezetvédelemi jeles napokról, a madarak, a fák, a víz és a Föld napját is rendezvényekkel ünneplik. Az iskolai munkát ilyenkor plakátkészítés, vetélkedők, túrák, virág- illetve faültetés színesíti. A diákok rendszeresen vesznek részt környezetvédelmi versenyeken is.

Az április 16-ai világfa ültetésre a Bartók Béla Emlékparkban elültetett facsemeték mellett egy szép kézműves „Világfa” emléktábla is emlékezteti a helyieket.

Az elültetett facsemetéket az Északerdő Zrt. Lillafüredi Igazgatósága biztosította számunkra.

 

További információ:

Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség – Lajtmann Csaba

lajtmann@gmail.com – 30 / 232 6658

Észak-Magyarország Flórája Faunája Alapítvány – Lenkey Péter

emff.alapitvany@upcmail.hu – 30 / 374 5465

 

 


 


FELHASZNÁLÓINK VÉLEMÉNYEI

 

MjNkMD